| 2010. július 31. szombat 04:30 | Nemzeti Akarat Platform |
| Nemzetépítő együttműködés körvonalazódik |
|
|
|
| 2008. július 16. szerda 18:28 | |
|
A „Merjünk fehérek lenni. Az ország magyarok nélkül sötét lenne." feliratú pólóban megjelent tagok népszerűek voltak a táborban és számos érdeklődővel és tagjelölttel sikerült felvenniük a kapcsolatot. Az eredményekről reméljük hamarosan beszámolhatunk.
A programok tekintetében az előirányzottakhoz képest történt némi változás. Első sorban szomorú hírként érte a tábor lakóit Gerhat Petra súlyos autóbalesete, amely miatt sajnos nem tarthatta meg az előadását. Másodsorban a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg távolmaradása borította fel a programok rendjét, mivel az utolsó pillanatban történő távolmaradásukkal cserbenhagyták a tábor lakóit és annak házi gazdáját, Kovács Gézát. A két távolmaradt gárdának bizonyára sokkal nagyobb feladati jöttek közbe, mint például a hétvégi bevásárlás* a kedvenc nagyáruházukban, semmint hogy a tábor lakói előtt bemutassák szervezeteiket. A programban keletkezett szakadékot egy rögtönzött kerekasztal-beszélgetéssel sikerült áthidalni, amelyet délután két órakor tartottak meg Domokos Endre Jánossal a Pax Hungarica Mozgalom vezetőjével, Poszpischek Tamással a Pannon Nemzeti Gárda vezetőjével és Szabó Tamással a Nemzeti Akarat Platform tiszteletbeli elnökével. A beszélgetés moderátora Kovács Géza a MÖM tiszteletbeli elnöke volt. A beszélgetés során Szabó ismertette a NAP álláspontját, miszerint „skizofrén" vagyis következetlenül politizáló, elhatárolódó és a rendszernek megfelelni akaró szervezetekkel nem életszerű az együttműködés. Ellenpéldaként felhozta az asztalnál ülők által képviselt szervezeteket, akiknek vezetőivel személyesen is találkozott a legutóbbi ferdehajlamú ellenes tüntetésen. ![]() Poszpischek Tamás (Pannon Nemzeti Gárda), Szabó Tamás (Nemzeti Akarat Platform), Domokos Endre János (Pax Hungarica Mozgalom), Kovács Géza (Magyar Önvédelmi Mozgalom) Szabó Tamás elmondta, hogy ősszel megjelenik a nemzeti forradalmárok államtervezetét leíró mű, a Magyar Nemzeti Köztársaság, amely a nemzeti forradalom ideológiáján alapszik és élesen szemben áll az EU-ban jelenleg működő liberális demokráciával. A mozgalom jövőjével kapcsolatban elhangzott, hogy a NAP lakossági fórumokat fog szervezni és felvilágosító akciókat indít a nemzeti forradalom eszméjének megismertetése céljából, továbbá a magyar nemzetet érintő eseményeken is készséggel megjelenik, mint amilyen a szeptember 6-ra szervezett tüntetés. A Nemzeti Akarat Platform eddigi tapasztalatait és a kerekasztal-beszélgetést összegezve az eredményesebb munkavégzés érdekében szorosabb kíván együttműködni a Pax Hungarica Mozgalommal, a Magyar Önvédelmi Mozgalommal és a Pannon Nemzeti Gárdával. Kitartás! Előre a győzelemre! |
| < Előző | Következő > |
|---|




A III. MÖM Tábor a meghirdettek szerint valóban elhatárolódások nélkül zajlott le - aki el akart határolódni az inkább el sem ment Esztergomba. A Nemzeti Akarat Platform számos taggal és egy toborzó sátorral képviseltette magát a rendezvényen ahol egy kerekasztal-beszélgetésre ültek le azon nemzeti szervezetek, amelyek képesek egymással dolgozni.

