65 éve annak, hogy a magyarság vállalta a további harcot a szovjet hordákkal. A helyzet elkeserítő volt, mivel a háború kellős közepén a Nagy Német Birodalom akkor már több mint fél éve megszállás alatt tartotta hazánkat. A magyarságnak kényszerpályára hajtva kellett megvívnia azt a háborút, aminek tétje saját további léte volt itt a Kápátok szívében. Ezt a képtelen helyzetet bonyolította a magyarságon uralkodó beszűkült és korlátolt, ám annál héberbarátabb elit árulással felérő méregkeverése.

A nemzet, ezen a dicsőséges napon kifejezte akaratát: Kifejezte azt, hogy nem kér az elnyomásból, a megalkuvásból, a gyávaságból, az elmaradottságból, az árulásból és azt, hogy nem adja meg magát. Ezt a nemzet tettekkel is alátámasztotta azzal, hogy nem engedett a hazaáruló Horthy parancsainak, amelyek vörös szőnyeget gördítettek volna a vértől még vörösebb szovjet hadaknak. A magyarság egész lényével megüzente a „kormányosnak”, amit már rég meg kellett volna:”Katona! Leléphet!”

Mi nemzeti forradalmárok nem vagyunk hungaristák - céljaink nem egyeznek, többek között az állam felépítését másként képzeljük el - van ami mindenképpen elismerést érdemel. Szálasi kiállása és bátorsága messzemenőkig elismerést érdemel, mivel erkölcsiségével és áldozat vállalásával tanúbizonyságot tett. Nemzeti forradalmárként és bátran cselekedett egy olyan helyzetben, amikor a tettek beszélnek és már nincs szükség szavakra. Akkor is az ország élére mert állni, mikor tudta, hogy a biztos halállal nézhet szembe a közeledő szovjetek által.

Valljuk, hogy az ember tettei helyességét vagy hibáit a vég igazolja. Ha ez csakugyan így van, akkor Szálasi semmi esetre sem kaphat rossz bizonyítványt. Alakja és életműve méltóképpen nyert helyet a magyarság hősei és legendái között, amely azt üzeni nekünk: soha ne alkudjunk meg és legyünk mindig forradalmian újítóak a magyarság érdekében. Egész életéhez legméltóbb talán az a rövid jellemző és csatakiáltás, amelyet minden magyar nemzeti forradalmárnak magáénak kell érezzen:  Kitartás!